A portréfotó és a mélységélesség

A régi fényképeken megfigyelhető egy furcsa, finom homály az éles arcok mögött.

Valami olyan érzés, mintha kiszakadna a fő téma a világból, de azt jelképesen megőrzi, hogy mégis látható legyen egy kicsit a környezet is a lényeg mögött. Ezt a leheletszerű finom életlenséget a hosszú gyújtótávolságú objektívek hozták létre azáltal, hogy a mélységélességük ezeknek kicsi. A régi lemezes gépeken először egy homályos üvegen kellett elvégezni az élességállítást, majd miután ez megtörtént, a homályos üveg helyére az exponálatlan érzékenyített lemez került. A mester felhívta a figyelmet, hogy most repül a kismadár, a lemez fényelzáró reteszét kihúzta, majd a központi zárral exponált. Kicsi lassú volt, de a delikvensek, a modellek türelmesen vártak. Akár a harcmezőn, akár a napfénystúdióban.

Ez ilyen világ volt. 

A fényképezőgép közben lekicsinyedtek, a leheletfinom életlenség eltűnt éppen emiatt a képekről,

de ez különben senkit nem érdekelt. Sőt, az volt a jó, hogy minden élessé vált. Később a digitális fényképezőgépek első nemzedéke egészen pici érzékelőlapkáival olyan mélységélességek jöttek létre, hogy a filmes fényképezőgépek ilyeneket sohasem tudtak produkálnl!

Viszont megjelentek hozzájuk olyan cserélhető objektívek, hogy a portré mögött a háttér brutálisan eléletlenedett. Manapság ismét nagy divatja van ennek. A portréfotózásban különösen. Ez a fajta fotó a professzionális fényképezésben nyert teret. A hosszú gyújtótávolságú objektívek igen drágák, nincs amatőr fotós, aki ezeket megfizesse. Az ilyen fényképezéssel tényleg különleges dolgokat lehet alkotni. Kiemeli a fotózandó személy arcát, a szemre, vagy a szájra lehet a markáns élességet állítani, minden más elhomályosul. És a hatás különös, lebilincselő.

Az üzleti életben nagyon hasznos az ilyen fotózás. Manapság újra divat lett a szabadtéri háttér, ezt stúdióban greenboxos megoldással tökéletességig lehet kivitelezni. Ugyanis a szabadtéri fotózás hátránya az adott fény, amely nem biztos, hogy az archoz illő. Gyakori a fényes homlok és az alulexponált áll a fentről jövő fény miatt. Viszont az utólagos háttércserével az arc megvilágítása bármilyen ravasz világítással megteremthető, az utólag a portréfotó mögé tett szabadtéri háttér pedig kedvünk szerint életleníthető!

Bejelentkezem a fotózásra!