Lehet, hogy kellene rólad egy portré?

Amikor először készült rólam egy igazolványkép, bizony hosszan és alaposan megnéztem. Akkoriban nem volt semmi különös szempontom, hogy mit értékeljek rajta, egyszerűen a kíváncsiság vezérelt, hogy ki is vagyok én. Mély benyomást tehettem magamra, mert innentől kezdve valahányszor egy rólam készült fotó került a kezembe, hosszan és alaposan megvizsgáltam magam. A legalkalmasabbak az igazolványképek voltak, hiszen itt nem egy történésben megmerevedett arc volt, hanem szembenézés a kamerával, azaz magammal. Mindig találtam az arcomon valamit ami elgondolkodásra késztetett, például , hogy kissé bizonytalan a tekintetem, vagy most kiül az arcomra a szomorúság. Néha megnyugtatóan tapasztaltam, hogy javultam. Egy szóval mindig rávetítettem az igazolványképeimre az aktuális életemet. Egy barátom megmutatta, hogy ő minden évben készíttet magáról egy fotó portrét, akár többet is. Aztán egy lapra felragasztja az előző évi mellé. Jól láthatók voltak  egymás mellett a fotó portrék, és lehetett látni rajtuk a változást. Nagyon megtetszett nekem ez, és hasonló fotókollázst készítettem magamról is. Ez azóta is így van. Mindig januárban készül rólam néhány komolyabb portré fotó. Jól megvizsgálom magam ezeken a fényképeken, hogy rendben van e az életem. Persze, már sok szempont alapján nézegetem magam. Úgy gondolom, valamiképp felelős vagyok az arcomért. Fontos, hogy barátságos, kedves, bizalmat sugárzó legyen. Ne legyenek váratlanul rajta éles ráncok. Ne öregedjen el, mint egy magára hagyott kert, valamiképp művelni kell. Nagyon fontosak ezek a fotó portrék nekem. Minden évben egy értékelés magamról, aminek a vége az, hogy egy csomó késztetést kapok a következő évre. Ezeken a késztetéseken elmerengek, elhatározom az évet. Elhatározom, hogy ezek a dolgok beteljesülnek, megteszek mindent, hogy így legyen. Elismerem, sok munkám van velük, de a rólam készült portrék évről évre sokkal jobbak lesznek.