Barion Pixel
+36309428553 cím: 1152Budapest, Rákos út 86. objektivfotostudio@gmail.com

Andrea és István esküvője február 22-én volt, a fotózás a stúdiónkban történt. A pár rendkívül vidám volt, pufogtak a poénok és a bókok folyamatosan.  A stúdió fotózásnak van egy hátránya: egyszer csak abba kell hagyni, mert nem maradhat le az ember a saját esküvőjéről!

Hétfőn már jöttek is,  hogy kiválogassák a legjobbakat.

A vidám, felhőtlen képnézegetés közben az egyik polcról véletlenül levertek egy kis zacskót.  Egy karácsonyról itt maradt csillagszóró volt benne. eskuvoikepcsillagszoroval

Ekkor találtuk ki ezt a képet, egyrészt azért, hogy legyen még egy indok a fotózásra. Másrészt meg azért, hogy tudunk-e valamit alakítani ezzel a fényjátékkal. Párszor elgyakoroltuk csillagszóró nélkül, majd nagy vidáman élesben is.  A felvétel kilenc másodpercesre sikeredett, tehát ennyi idő alatt írták ki a “love” szócskát.  Még jó, hogy nem a “szeretlek” szót választották! Csillagszórónk sziporkázott, majd kihunyt. Az eredmény ez lett. Tökéletesen illik szerintem ehhez a bohókás, vidám, boldog párhoz!

Sok Boldogságot  Kívánunk Nekik!