Papírkép vagy monitor?

Nagyszüleink fényképes doboza, szüleink fotóalbumai. Tele féltett fényképekkel, a mi kincseinkkel. Bármikor levehetők a polcról és megtekinthetők. Egy-egy fényképet jól megtekintve beindul egy elmúlt világ. Az én szobám tele van fényképekkel, ha valamelyikre rátekintek, visszarepülök az időben. De néhány éve CD-ken, winchestereken tárolom a képeimet, az idő rohan és úgy gondolom, majd nagyítok néhányat belőlük, ha lesz erre időm és közben telnek, múlnak az évek. Egy kollégám szólt, hogy 7 évvel ezelőtt készült cd másolatait nem tudja megnyitni, elvesztek a képei. Gyorsan átírtam néhányat DVD-re az én régi CD-imből, hát én is látom, hogy hiányos a másolás, nekem is elveszett képeimnek egy része. Elképesztő, hogy nekem, aki gondosan őrzöm az anyagaimat, elvesznek képeim. Mi van azokkal, akik nem figyelnek különösebben erre? Aztán a minap kivettem egy mikro SD kártyát egy kütyümből, kifújta a szél a kezemből, alig találtam meg a 16 gigás lapocskát. Úgy érzem, nagy gondok lesznek ezekből a tárolásokból hamarosan. Vagy pedig tudomásul vesszük, hogy a múltunk folyamatosan törlődik, elvész. Talán mégis csak le kellene nagyíttatnunk a legfontosabb emlékeinket albumokba, fényképes dobozokba. Neked mi a véleményed erről!?