Minden családnak van egy doboza, polca, ami telis tele van fényképekkel. Nem csak a nyaralások, családi ünnepek, első lépéseink és kiesett fogú,  sírós, csokis arcú születésnapi képeink találhatók itt, hanem szüleink, nagyszüleink esküvői albumai, igazolványképei. Talán van ott még régebbi is. Kemény kartonra ragasztott, hátulján díszes, mutatós feliratokkal teli. Az eleje pedig, egy halovány, gyönyörű időtlen mosolyú úr, vagy  hölgy. A fotózás kezdeteiből. Nézegetjük, forgatjuk, de nem tudunk róla semmit. Erről szeretnék írni most röviden,  talán rendbe tudjuk tenni ennek segítségével hiányos tudásunkat.

A fényképezés feltalálása  /Daugerre, 1839/ után elképesztő gyorsasággal fotóportré műtermek lepték el a világot. Az első portré fotóstúdió a világon New Yorkban nyílt meg 1841-ben, tulajdonosa Alexander Wolcott volt, de szinte rögtön portré fotóműterem nyílt Londonban és Párizsban is.Alexander_S_Wolcott_Camera_Patent

Pesten is 1841-ben nyílt az első fotóműterem, mégpedig a mai Széchenyi tér egyik épületében Marastoni Jakab festőművész alapításában. Az első fénykép a dagerrotípia volt, ezüstözött rézlemezre készült, tükörkép volt, s legjobban egy kis fény irányába döntve lehetett élvezni a finom vonalú, részletgazdag,  tűéles képet. Egyedi, nem sokszorosítható kis műtárgy volt.

dagerrotipia amerikai

dagerrotipia portré amerikai

A fényképezés feltalálása a technikai haladás mellett az emberi kapcsolatokban is változást hozott. A társasági életbe robbanásszerűen tört be a vizitkártya. Ez a 6,5×10,5 cm méretű fénykép A.A. Disderi fényképész találmánya /1854/. Olcsón előállítható, kartonlapra ragasztott portré volt ez, amit a tulajdonosa látogatások alkalmával adott át névkártya helyett.MaiManoSchonOdonvisitportravizitportre

Készültek vizitkártyák esernyőt tartva, havas tájban, kalap emelés közben, akárcsak díszes öltözetben, vagy egyenruhában, de emellett számtalan, ötletes változatban. Sajnos ezek a fantáziáról árulkodó kis remekek legnagyobb része eltűnt az idők során. Ez a többszörözhető fénykép már üveglemezre készült, annak átvilágítása tette lehetővé a duplikálást. Kevesen tudják, hogy a dagerrotípia és az üveglemezes úgynevezett kollódiumus eljárással készült képek megvárhatók voltak, nem kellett egy másik alkalommal visszamenni értük. A vizitkártya igen gyorsan elterjedt az egész világon, és aki sok vizitkártyára tett szert, annak kiterjedt kapcsolatai lehettek. Bizonyára nagyon számított az is, hogy milyen volt ez a fénykép, nem volt mindegy, hogyan nézett ki rajta a tulajdonosa, tükrözte-e a társadalmi helyzetét, befolyását. Az erre specializálódott fényképész mesterek kis palotákat építettek műtermeiknek, és igyekeztek fényűző bútorokkal, berendezésekkel vonzóvá tenni magukat a gazdag polgároknak. Disderi műtermébe még III.Napóleon is ellátogatott fényképezkedni, ezzel aztán óriási reklámot csapva a vizitkártya szabadalmaztatójának. Milyen érdekes, hogy bár a nyomtatott névkártya már a tizenkilencedik század elején létezett, mégis néhány évtizedre a vizitkártya fényképes változata le tudta söpörni a társasági életből. Vajon mitől volt vonzóbb? Bizonyára az újdonsága mellett az is szerepet játszott, hogy valamiféle vizuális éhséget elégített ki. Fontos lett a társadalmi rangnál az illető arca, alakja és bizonyára az aktuális divat megjelenítése is. Ez a típusú fotó nyilván romantikus érzéseket is ébresztett urakban és úrhölgyekben, szóval egészen biztos, hogy valamiképpen helyettesítette az akkor még igencsak gyerekcipőben járó „médiát”.  Szerintem bőven adott témát egy egy összejövetelen a vizitkártya gyűjtemény “átbeszélése”! Népszerűsége nem a véletlen műve volt!Cabinet portrait

Egy londoni fényképész /F.R. Window/ 1866-ban egy újabb találmánnyal állt elő: a kabinet portréval. Ennek mérete 10,8×16,5 cm volt. A lényege, hogy ezt a méretet már ki lehetett tenni egy komódra, asztalra. Komoly ajándék is lehetett, amely a szoba díszeként is megállta a helyét. Külön objektívet szerkesztettek az optikusok ehhez a képmérethez.cabinetportrait

Innentől kezdve a portréfotózásban kialakultak a különböző standard méretek Európában,  Angliában és az Egyesült Államokban is. Számtalan romantikus névvel és mérettel indult útnak az a klasszikus portréfényképezés, ami napjainkban is tart. Ha ilyen szavakat olvasunk valahol,  hogy Promenade, Boudoir, Imperial, ezek a különböző méretű fantázia nevei voltak a tizenkilencedik századvégi portréfotóknak. Általában a mai 13×18 cm-es, vagy  15×20 cm-es, vagy a 18×24 cm-es méretű fotók méreteit közelítették meg ezek. Sajnos, ritkán láthatók ilyen képek, pedig ezeknek volt egy nagyon különleges tulajdonságuk: akkora negatívra készültek, amekkora fényképet másoltak velük. Tehát semmi nagyítás, semmi szemcsézettség nem volt észrevehető rajtuk. Egy-két kísérletező fotográfus manapság is újra próbálkozik ilyen képekkel, nagyobb vásárokon vándorfényképészként határozzák meg magukat.vandorfenykepesz

Ez a fajta romantikus világ egészen a Kodak fényképezőgépek feltalálásáig tartott /1888/. Innentől kezdve a fénykép alapját képező tekercses film, illetve száraz lemez terjedt el. A Kodak gépeivel pedig egy kattintással bárki készíthetett felvételt, a fényképészetnek pedig kialakult egy teljesen új szolgáltatása: az amatőrfilmek kidolgozása. A professzionális fotóportré, amit eddig festőművészek, elhivatott plakátfestők készítettek, háttérbe szorult.  Egy igényes, de szűk réteget szolgált ki ettől fogva. Elképesztő méretekben terjedt el az amatőr fényképezés. A világon mindent lefényképeztek és előhívtak. Ebben a kissé zűrzavaros állapotban azonban a számtalan fotóamatőr közül kivált néhány finom érzékenységgel megáldott, művészi adottságokkal rendelkező, kísérletező ember, és lassan kialakították a fotózás művészetét. Legközelebb erről az izgalmas, kísérletekkel teli világról írok.

Kaszás Attila portré fotós és mozgókép szakértő